Este van, és nyugalom. Ülök az ágyamon és próbálom átgondolni, ma mi minden történt velem. Rendszerbe szedném, de sokszor csak töredékek zsonganak az agyamban, mígnem a töredékek egy teljes egésszé válnak. 
Mostanában nem vagyok túl jó kedvű. Mondhatni, semennyire sem. Ma valahogy mégis úgy érzem, hogy nagyon sokat kaptam két embertől is. 

Kikértem a menüt, és leültem ebédelni. Általában a sarokba szoktam ülni, főleg, ha egyedül vagyok, ma egy központi helyet választottam, mert az étteremben rajtam kívül más nem volt. A tulaj leül velem szemben és beszélgetni kezdünk... mindenféléről... Kérdezi, hogy mennyire vagyok ezoterikus, spirituális, mennyire szeretem a természetes gyógymódokat..
- Nem vagyok ezoterikus, spirituális sem különösebben (na jó ez nem ilyen egyszerű, de ettől a majom spirizéstől tényleg ráz a hideg). A természetes gyógymódokat szeretem.
Folytatjuk a beszélgetést, befejezem az ebédet... szeretek ide járni... finom volt, és a társaság is jó volt hozzá.


Szada felé tartok a munkából.... kicsit feszült vagyok, mert az M3-ason dugó van, már 6 óra, kezdődik Jókai Anna író-olvasó találkozója... hallom a rádióban, hogy baleset van... észrevettem, gondoltam magamban... átnyomom az USB lejátszóra a rádiót, Parov Stelar üvölti: Let's ride... jól van... lazulás van... kiérek a dugóból, 140-el csapatok, talán még odaérek...
Közel parkolok, felszaladok a Faluház lépcsőjén, nem késtem el, Annáék is a dugóban vannak még. Fél órán belül ők is megérkeznek. Meglepődöm, hogy az idős hölgy 84 évesen milyen csinos. Szinte szégyellem magam, hogy idősnek gondolom, olyan elegáns. Kopeczky Lajos felkonferálja, majd beszélni kezd többek között a szingli jelenségről is. Nem szereti ezt a fogalmat, szerinte a kereskedelmi csatornák celebjeit leszámítva senki sem szeret szinglinek lenni. (Én ezt ugyan cáfolnám, de a mai egyedülállók nagy többsége, valóban nem.) A lelkemet melengette, amikor kifejtette, milyen érzés lefeküdni esténként úgy, hogy egyedül vagy, és azért fohászkodsz Istenhez, hogy adjon neked párt. Úgy éreztem, ez az asszony rólam beszél.
Elmesélte, milyen érzés volt két gyermekét egyedül nevelő édesanyaként esténként úgy hazaérni, hogy amikor felnézett első emeleti bérlakásának ablakára, onnan csak a sötétség látszott. Amikor nem vár téged senki otthon, csak a sötét ablak.
Az előadás végén utolsónak kerültem sorra a dedikálásnál. Megköszöntem, amit a szinglikről mondott, jól esett, hogy valaki átérzi, milyen magányosnak lenni. Egyébként az egyedülléttel nincsen bajom, csak a magánnyal. Azzal, hogy nincs kire gyengéd érzelmekkel gondolni, nincs, akit megölelhetnék, akihez odabújhatnék, akinek a kedvenc sütijét süthetem vagy venne nekem egy túró rudit, mert tudja, hogy a kedvencem.
És igaziból, ami most jön, attól maradt tátva a szám. Elmondta nekem, hogy tudja, hogy mennyire nehéz párt találni, és mennyire meg kell gondolni, hogy kinek nyílik meg az ember. Nem szabad mindenkinek megnyílni. Néha tudni kell bezárni a szívünket, de mindig ott kell, hogy legyen a kezünkben a KULCS, hogy ki tudjuk nyitni a megfelelő személynek.