Bőrműves tanárnőm, Terényi Gyöngy gazdagította az elménket ezzel a leírással, én pedig szeretem...

"Hajdanán minden nemes, minden magabíró paraszt magyar nadrágban járt. Ahhoz pedig tenyérnyi széles, rézcsatos vagy acélcsatos, örökké tartó, soha el nem málló nadrágszíj kellett, amelynek se lakodalomban, amikor gazdája igazán jóllakott, se birkózáskor, se tüsszentéskor, se lóra üléskor elszakadnia nem volt szabad. Apáról fiúra szállt az igazi nadrágszíj, mint a nemesség. A nadrágszíj volt a fenyítő eszköz a szigorú apák kezében. A nadrágszíjon levő lyukak száma volt a mulatság vidám természetének erőmérője. Hét lyuk volt a nadrágszíjon. Az első csak tartalék volt, ha netalántán szárazbetegség venné elő az embert. A második lyuk jelentette a hétköznapi étkezést. A harmadik lyuk a vasárnapit és a sátoros ünnepit. A negyedik a vásári áldomást, az ötödik a lakodalmat és tisztújítást, a hatodik a keresztelő paszitát. A hetedik lyuk megint tartalék volt. Arra az időre tudniillik, mikor az embert öregbírónak választják. Mert az öregbírónak nagy hasának kellett lenni. Nagy has nélkül nincs elég tekintély, tekintély nélkül nincs igazság a földön."

Eötvös Károly: A BALATONI UTAZÁS VÉGE (A sümegi kékfestő II.)