Dec. 22., kedd este van. Futkosok végig a plázán, próbálom magam utolérni, hogy beszerezzem az utolsó hiányzó ajándékokat is. Hopp, egy biobolt, ide beugrom. Muszáj magamnak bevásárolni mindenmentes betevőből az ünnepekre. Szemüveg feltéve, nézem az összetevőket: szója nincs, búza nincs, laktózmentes... egyszer csak megszólal egy férfi hang mögöttem:
- Az sós lesz.
- Tudom, látom. Szeretem a sósat. 
- De ott is van sós. És fejével a bolttal szemben lévő kávézó felé biccent.
Nézek rá kérdőn, nem vagyok valami kimozdulós típus, ilyen ingerek aztán igen ritkán érnek.
- Nem nézzük meg milyen ott a sós? De van biztos teájuk is vagy kávé.
Végigfut az agyamon, mennyi mindent kell még vennem, de a fiatalember határozottságának képtelen vagyok ellenállni. Fizetek, elindulunk a kávézó felé, útközben megbeszéljük, hogy zöld teát kérek, üresen. Ő cappuccinot iszik.
A sarokfotelra mutat:
- Ott jó lesz? 
- Jó, igen. 
Elmegy a teáért és a cappuccinoért, én pedig teljes zavarban állok ott. Hülye vagyok. 5 perce sem ismerem és leülök vele teázni. Visszajön, a tálcát leteszi az asztalra én pedig még mindig zavartan igyekszem a kis kannából nem a poharam mellé önteni a teát. Ő is a szájához emeli a csészét, és látom, jegygyűrűt visel.
- Te is ajándékot veszel? A családnak? Látom, házas vagy.
- Igen. A lánynak korit, a másik kettőnek forgószéket vettem.
- Biztos örülni fognak neki.
Látom a kezén, hogy remeg. Bakker, hát ő is zavarban van. De annyira határozott volt, érezhetően a kezében tartotta az elmúlt 10 perc eseményeit. Ideges. Ez nekem önbizalmat ad, én egészen higgadt vagyok. 
- Szóval házas vagy és csak így leszólítgatsz lányokat? - kérdem kacér mosollyal. Miután lelepleződött a remegő kezével, valami furcsa magabiztosságot kezdtem érezni. Azt hiszem, ez lehetett ebben a mosolyban.
- Igaziból azért csináltam, mert szerettem volna, ha a lényem hátrasorolt részei megnyilvánulást kapnak.
- Miért? Otthon el vagy nyomva?
- Nem, nem mondanám. Nagyon rendes apuka, munkaerő, barát és hasonló vagyok. Ha megfigyeled, fájó módon hiányzik a felsorolásból az, hogy férfi, és az, akin ez múlik, még csak nem is tehet igazán arról, hogy ez így van.
- Hogy érted, hogy nem tehet róla? 
- Mert nem ő akarta azt, hogy ne legyen neki fontos, hanem nem is tudom... az evolúció...
Biztos írtó bután nézek, de legalábbis kérdőn, mert rögtön magyarázkodásba kezd:
- Na jó. Pár éve egyszer csak a szemembe nézett, és elmondta, hogy ő mást akar, és nem másik pasit...
- Micsoda? Nőt?
- Hát mi mást, ha nem pasit?
- Na de ez mégis hogy derült ki? Volt ennek valami előzménye?
- Mindig is volt nálunk egy olyan szabály, hogy mindenkinek vannak szabad hétvégéi, és egy ilyen alkalommal, amikor rajta volt a sor, azt mondta, hogy egy barátnőjével szeretne aludni. Némi gondolkodás után rájöttem, hogy A -nél és A -vel nem ugyanaz.
- Mit tehet ilyenkor egy férfi? - magamban valamiért azt gondolom, mennyivel jobb lenne, ha az asszony pasit akart volna. Azzal legalább lehet versengeni vagy tudom is én...
-  Nem sok mindent tehet. Veheti a kalapját, vagy dönthet úgy, hogy nem veszi. Mindkettő szívás.
- Te nem vetted...
- Nem. Felelősséget vállaltam három másik kis életért... Na de most te mesélj. Te párkapcsolatban élsz?
- Nem, de van párom.
Látom a szemén azt a fajta tanácstalanságot, ahogyan én az imént nézhettem rá.
- Plátói szerelem?
- Lehet -mosolyodom el - külföldön él. Nem sokat beszélünk, találkozni meg főleg nem nagyon szoktunk. Aki tud erről a dologról, az szerint csak szivatom magam. Látszik rajtam, hogy nagyon szenvedek ettől az állapottól.
- Erre nem mondok semmit... Gondolni gondolok, de nincs jogom mondani, épp nekem, épp itt és most.
- Már megpróbáltam párszor véget vetni a dolognak, de mindig újra keresett. Én meg szeretem.
- Hát te tudod. 
Kezdek mocorogni... eszembe jut, hogy még egy csomó minden hiányzik.
- Figyu, mennem kéne, hamarosan zárnak nekem meg még meg kell vennem az ajándékokat. 
- Elkísérhetlek?
- Most inkább egyedül mennék. Csak a húgommal szoktam közösen vásárolni, ha nekem kell ruha.
- Jól van. Hajtogatok neked valamit, hogy legyen, ami vigyáz rád. 
Elővesz egy kis fényes papírt... remeg a keze, mintha ideges lenne... pedig tudom, hogy csak izgul vagy nem tudom... nem tudom mi játszódik le benne... a keze alatt egy kis daru formálódik ki... megmutatja, hogy tudom magammal vinni sérülésmentesen... 
- Elveszem, elteszem, majd elköszönünk egymástól. Jön velem a daru és a történet... hazáig kísérnek... majd a fejemben véget nem érő gondolatfolyamként körbe-körbe cikáznak... a férfi története, aki ma este igazán férfi volt, lehetett...  és az én történetem, aki ma este igazán nő voltam, lehettem...  és a daru...

Fotó: pinterest