Ez szerintem pont az a kérdés, ami senkit nem érdekel, viszont én fontosnak éreztem magamat megkérdezni, mert annak, akivé lettem, elég erős meghatározója volt.

Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy TÖK JÓ!
A legrégebbi emlékeim között szerepel az, hogy brutál jó viszonyt ápoltam a tyúkokkal. Ha kimehettem az udvarra, akkor szerintem nem kellett vigyázni rám, mert ha odakeveredtem a tyúkólhoz határozatlan ideig képes voltam őket nézegetni. Amikor nagyobb lettem, akkor a markomban mindig kukoricát vagy búzát vittem nekik, és végtelenül tetszett, ahogy felcsipegetik.
Aztán álltam sarokban is, elvileg büntetésből, de nem emlékszem, hogy bármi rosszat találtam volna benne...
A Berkes mamámnál imádtam a vajas kenyeret paprikával, paradicsommal, felvágottal. Mindig ez volt a kedvencem. Volt hátul egy barackfa, esténként oda jártunk ki. Ő pucolta nekem a barackot, én ettem.
A Tóth mamánál sertés zsíros kenyeret édes por piros paprikával és tejjel (jó ég...). 
Tóth mamáéknál jó volt lenni, mert ők nyaranta mindig feltöltötték a szőlős dézsát, amibe minket belenyomtak és fürödhettünk, addig sem volt velünk gond. :D Hogy meg ne fázzunk a 30 fokban, jó meleg vizet engedtek bele, hogy csak úgy pattogzott ki a fenekünk, de előbb-utóbb kihűlt, akkor már tök jót játszottunk benne tesómmal.
Aztán marha jó játékokat is kaptunk gyerekkorunkban, így, ha az öcsém volt sarokban, akkor oda tudta őket hordani, hogy addig is lekösse magát. 
A Berkes mamám nagyon szigorú, de gondoskodó volt. Neki én, a papámnak az öcsém volt a kedvence. Az akkori magyar törvények még  nem szabályozták szigorúan a 18 éves kor alatti munkavégzést, mely ma a gyerekmunkát takarja, így néha meg lehetett engem kérni, hogy lenyírjam a füvet. Egy ilyen alkalommal sikeresen eltörtem a fűnyíró kését, amiért azt hittem, jól ki fogok majd kapni, ehelyett viszont kaptam egy gyönyörű szép tollat a nagyapámtól emlékbe. Azt hiszem, akkor rájött, hogy jobb lesz, ha inkább elméleti síkra tereli a pályámat és nem tesz ki további fűnyírót ilyen veszteségnek.
Rendszeresen takarítottam anyukám húgának az autóját és a papámét is. Előbbi jobb üzlet volt, mert azért tic tac járt, utóbbi közben hallgathattam bármelyik mulatós kazettát, kedvencem Lajcsi volt és a Betli duó.
Anyukámékat keveset láttam, de amikor igen, az annál jobb volt. Hogy ne maradjunk esti mese nélkül, felolvasta kazettára Az öreg halász és a nagyravágyó feleségét. Még ma is emlékszem arra a hangra...
Aztán, hogy ne kelljen mindig lepasszolni minket valahova, mondták nekünk párszor, hogy megyünk kirándulni. Volt olyan, hogy tényleg mentünk Egerbe, de aztán visszafelé Gyöngyöspatán felvettük a szőlőt, amit vittek éjszaka  piacra. Szóval a kirándulások általában a gyümölcsfelvásárlást jelentették, de mi szerettük azt is.
Amikor Egerbe mentünk akkor apa az autóban megtanította a családnak az Eger városa, papok városa, csuhások járnak fapapucsban-t... nagyokat nevettünk közben, élveztük. Utólag is csodálom őket, hogy még erre is volt energiájuk a rengeteg munka mellett.
Aztán apa tanította meg nekem a Hová mész te kis nyulacska c. gyerekdalt is... 
Volt gyerekszobánk, de nem nagyon használtuk, mert jobban szerettem a nagyszüleim között aludni. Öcsém meg a szüleim közt. 
Aztán volt pár baby sitterünk is, van olyan rokonom, aki szerint égetni valóan rossz gyerekek voltunk. Lehet benne valami, mert rendesen vándoroltunk ide-oda, nem emlékszem, hogy az egyik lány azért sírt, mert épp szakított a pasijával, vagy mi borítottuk ki. A lényeg, hogy amíg lehetett, mindenütt szerettek minket.
Sőt, még meg is tértem, mert Jehova tanuja nénikém szerint Armegeddonkor nekem elég nagy bajom lesz. Úgyhogy jobbnak láttam bekerülni a 144 000-be, aki majd azt túléli. 
Derékig érő, hosszú hajam volt. Na az felejthetetlen emlék. Akárki fésült, az nagyon fájt. Aztán mikor édesanyám azt mondta, mehetek Erzsihez vágatni, na az örömünnep volt. Ma is emlékszem rá.

Szóval tényleg tök jó gyerekkorom volt, igaziból mindenkinek hálás lehetek érte, és akkor még nem is voltam teljes...