2004. augusztus. 20. Zugló

Állok a konyhában, mögöttem lövik a tüzijátékot, kevergetem a lábasban nagy buborékokat pufogtató tejbegrízt. Már sűrű, készen van. Megjött V. és röhögve közli velem:
-Megcsaltalak.
Én szintén nevetve válaszolok, nincs okom azt hinni, hogy tényleg így lenne:
- Ne viccelj már. 
- De, de tényleg.
Néhány nap múlva orvoshoz megyünk, együtt. Amikor kijött, azt mondta:
- Az orvos szerint óvatosabbnak kellett volna lennem.

Még akkor sem volt gyanús semmi... hogy lett volna? Sosem tagadtam meg tőle semmit, nincs rá oka és amúgysem szoktak emberek egymással ilyet csinálni, ha szeretik egymást. A családunkban sem volt erre példa, mindenki végzi a maga dolgát... Egy-két hónapon belül lapátra voltam téve...

Talán kezdjük a legelejétől: Mi számít megcsalásnak? A párkapcsolat hullámvölgyeiben talán védtelenebb a lelkünk, nem burkolja be a másik iránt táplált szenvedély védő burka. Nyitottabbak vagyunk minden kedves mosolyra, gesztusra. Ha nem engedjük, hogy ösztöneink eluralkodjanak az intimtást szomjazó testünk és lelkünk felett, akkor jó eséllyel legyőzhetjük a kísértést, maradhatunk hűségben. Ha azonban teret engedünk a szenvedélyeknek, a testiség terén bekövetkezhet a megcsalás.
Miért a szexualitással kezdődik meghatározásom szerint a megcsalás? Legtöbben az első szerelmi aktus(ok) bekövetkezte után kezdünk leginkább elköteleződést érezni párunk felé. A szeretkezés éppen az intimitás elmélyülését tudja segíteni egy párkapcsolatban. Amikor párunkat befogadjuk az otthonunkba, ágyunkba, testünkbe, a legbensőségesebb bizalmi viszony alakul ki köztünk. Az én világképem szerint aki a párját megcsalja ezt a bizalmi légkört gyalázza meg. 
De mi a hűtlenség oka? Általánosan adott válasz erre az, hogy a "párkapcsolatban nem kapunk meg valamit".  Ezt magyarázatnak elfogadom, de indoknak nem. Többszörösen problémásnak tartom. Ha én azért vagyok valakivel együtt, mert tőle várok valamit, kapni akarok csak, akkor nagyon gyorsan arca fogok esni. Az a korsó, amiból mindig csak kiöntenek, az egyszer kiürül. Abból többet kiönteni már nem lehet. Viszont ha van utánpótlás, akkor a korsó csak úgy ontja magából a finom nedüt... Ha valami hiányzik abból a kapcsolatból bárkinek is, mindkét félnek érdemes feltennie a kérdést, hogy vajon Én mindent megtettem-e azért, hogy a másik boldog legyen mellettem, hogy érezze, hogy szeretem őt? Ha túl vagyunk az önvizsgálaton, és úgy érezzük egy szituációnak, vagy a másik hidegségének még mindig elszenvedői vagyunk, akkor viszont korrektül, nyíltan meg kell mondani, hogy nem vagyunk képesek így tovább együtt élni. Azt viszont, hogy egy olyan ember háta mögött, akivel együtt élek, valaha bizalmi kapcsolatban voltam, egy másik viszonyt kezdeményezek egy gyáva, sunyi dolognak tartom és rombolónak is. A fent említett hozzáállás ráadásul nem feltételez szeretet kapcsolatot, ugyanis a szeretet -többek között- a másik személyt boldoggá tenni akaró érzés. 
A párkapcsolatnak ideális esetben a legbensőségesebb kapcsolatnak kéne lennie, ami bizalomra és biztonságra épül. Nem hiszem, hogy egy stabil lábakon álló társkapcsolaton kívül bármi más nagyobb biztonságot tudna adni bárkinek is. Hűtlenkedésünkkel társunk lába alól éppen ezt a biztonságos talajt húzzuk ki. És valahol itt jön képbe véleményem szerint, hogy ki, mennyire felnőtt, azaz mennyire tud felelősséget vállalni a szavaiért, mennyire tud önmaga felé is következetes és stabil lenni, vagy éppen megőrizni a tartását. Amikor hárítani akarja valaki a korábban felsorolt erényeket, elkezdi leértékelni pl. a biztonság fogalmát, vagy éppen a hűtlenséget elszenvedő felet kezdi vádolni azért, mert nem adja meg neki azt a szabadságot, hogy szexuális ösztöneinek bármikor, bárkivel utat engedjen. (És akkor most a notórius elköteleződni képtelenek, de a legyet is röptiben hímneműek témaköréhez érkeztünk.) Hogy a biztonság mennyire elemi szükségletünk, azt nagyon könnyű levezetni. Azokkal a pici babákkal, akiket sokat szeretget, babusgat az édesanyjuk ki fog alakulni egy biztonságot adó, nagyon mély szeretet kapcsolat. Az ilyen emberekből felnőtt korukra jó eséllyel egy biztonságosan kötődő, párkapcsolatra alkalmas személyiség fog kialakulni. Aki nem tapasztalja meg a szeretetélményt, maga sem tanulja meg adni és megbecsülni, képtelen lesz az elköteleződésre (persze ezt számos tényező is befolyásolhatja még, de ha erre kitérnénk, eltérnénk az eredeti témánktól).
Mindenképpen annak a pártján vagyok, hogy a szexualitást ne degradáljuk le állati, ösztöni szintre. Ne tegyünk úgy, mintha nem lenne kontrollálható az, hogy kitartok-e a párom mellett hűségben vagy felvállalom előtte az érzéseimet és a problémáinkat. Szabadságunkban áll dönteni, a hűség nem érzés, hanem döntés kérdése. És igenis érték... manapság nagy érték...