Vibók Ildivel ez volt az első beszélgetésem és meglehetősen impresszív élmény volt. Azon gondolkodtam el, hogy hány olyan értékes emberrel élünk egy faluban, akikről tudomásunk sincs, holott csodát alkot vagy értékes társadalmi tevékenységet végez. Szeretnék minél több ilyet megismerni....

Évi: Amikor készültem hozzád, eldöntöttem, hogy felteszem neked a kérdést: hogy érzitek magatokat Szadán, betelepülőként? Mennyire tudtatok beilleszkedni a közösségbe?

Ildi: Nem vagyok szociális alkat, különösebb igényem nem volt a társasági életre, így a beilleszkedés kérdése nem okozott problémát.

Évi: Szerintem az vagy, csak más síkon mozogsz a kapcsolatok terén. Lelkesen beszélsz a barátaidról és pillanatok alatt megtalálod a hangot bárkivel. Szerintem olyan ember lehetsz, akinek inkább elmélyültebb baráti kapcsolatai vannak, és a személyes beszélgetéseket részesíti előnyben a  nagy összejövetelekkel szemben. Egy nyüzsgő, pörgő életstílus nem hinném, hogy lehetőséget biztosítana az alkotásba való elmélyüléshez... A pasztell képeidre gondolok most. Hogyan kezdtél el rajzolni?

Ildi: Az én édesanyám festő. Tájképeket fest leginkább, de az ő nyomán sosem jutott eszembe, hogy én is festő legyek. Egyszer, itthon lerajzoltam a gyerekeimet, a férjem, Péter pedig nem sokra rá megtalálta a vázlatot. Annyira tetszett neki, hogy az ő bíztatására elkezdtem gyerekzsúrokra járni, portrékat készíteni.

Évi: Viszont ez még nem a pasztell világ...

Ildi: Igen, oda egy spirituális élmény nyomán jutottam el. Számomra az istentiszteletek mindig nagyon komoly, szent meditációt jelentenek. Minden alkalommal kapok valami üzenetet, valamit, ami nagyon szíven talál. Megesik, hogy a férjem nem tud eljönni a templomba, ilyenkor elmondom neki az aznapi üzenetet, és van, hogy ő érzi magát találva.
Az első rajzaim is egy ilyen lelki élményhez voltak köthetőek. Egy alkalommal a lelkipásztor igehirdetéséből azt értettem meg, hogy mindenkinek meg kell találnia azt a képességét, amelyben leginkább ki tud bontakozni. Jöttünk haza a gyerekekkel –máskor mindig megbeszéljük a templomban hallottakat-  de most csak a saját gondolataimmal voltam elfoglalva. Csak jöttek és jöttek a gondolatok, hogy mi mindent fejezhetnék ki képekben.
Az első adandó alkalommal vettem magamnak egy pasztell kréta készletet és egy hétig folyamatosan csak rajzoltam a nap szinte minden órájában.

Évi: A legelső képeden tökéletesen látszik, mekkora gondolatfolyam hömpölygött benned. Rengeteg mindent bele akartál sűríteni.

Ildi: Ezen a képen a Nőt akartam több oldalról megjeleníteni. Nagyon szerettem áldott állapotban lenni, gyakori témám a várandós asszony.

Évi: És ráadásul a képet kitöltő két személy mellé még belecsempészhettél egy harmadikat is...

Ildi: Az utóbbi időben már letisztultabbak a rajzaim. Szeretném, ha harmóniát, nyugalmat sugároznának. Nagyon gyakran rajzolom a családomat is. A nemrégiben például volt egy nagyon jó beszélgetésem a lányommal. A közös teázgatás mellett, a konyhapultnál, az volt az érzésem, hogy már szinte, mint két felnőtt, úgy beszélgetünk.

Évi:  Sári még csak most múlt 11 éves, igaz? Nagyon komoly kislány...

Ildi: Nagyon komoly kérdések fogalmazódnak már meg benne.

Menjünk át az étkezőbe! Nagyon szeretjük a zenét, a gyerekeknek rajzoltam a Mutatványosok c. képet, hogy szívesebben üljenek le  a zongora elé.  

 Az én kedvencem A tengerész, aki az ő táncosnője után vágyakozik. Nem túl jókedvűek...

Ez a kép Sáriról készült. Ez egy erdélyi tükörkeret, de kiderült, hogy nem lehet már bele tükröt vágatni, így ez a rajz került bele. 

 
Sok táncos képem is van, nagyon szeretem a táncot! Egyszer készítettem egy argentin tangó sorozatot is.

Évi: A keretek mindig nagyon beleilleszkednek a kép stílusába.

Ildi: A kereteket legtöbbször Péter készíti, én pedig festem őket. Teljesen másképpen mutat egy rajz egy hozzáillő keretben. Nem akarja lezárni, de mégis rendszerben van.

Évi: Ezek szerint a rendszer neked is fontos. Biztonságot ad a tudat, hogy tudod, miről fog szólni egy napod.

Ildi: Igen, nem vagyok spontán típus, bár ez az utóbbi időben változott.

Évi:  Ez a rendszeresség egyfajta belső stabilitással is jár...

Ildi: Nem titkolom, hogy buddhista vagyok. Ez nem egy vallás, hanem egy életszemlélet. Azt gondolom, a saját belső, lelkinyugalmam csak magamtól függ.  A körülményeket nem okolhatom semmiért. Ha bennem béke van, akkor teljesen mindegy, mi történik körülöttem.

Évi: Én is ezt gondolom. A felelősségvállalás területén is. A saját döntéseimért, cselekedeteimért csak én vagyok a felelős. Azok miatt nem okolhatok mást. Ez a politikára is vonatkozik. Természetesen látom mi történik az országban, figyelem mi történik a világban, de egyre inkább kezdek apolitikussá válni, pont emiatt a szemlélet miatt. Sokkal könnyebb mást okolni (akár egy rendszert) vagy úgyis mondhatnám kényelmesebb kritizálni, mint magamat megerőltetni és megtanulni boldogulni adott körülmények között. És máris egy következő kérdéshez értünk: boldogulni. Szép a magyar nyelvünk, benne van a BOLDOG szó. Ha szószerint nézzük, úgy is mondhatnánk: boldoggá válni...

Ildi: Sokan azt mondják majd a jövőben talán jobb lesz, vagy a múltban jobb volt. Minden napot úgy kell megélnünk, hogy az a lehető legjobb legyen! Ha az az utolsó napod lenne az életben, elégedettséggel töltsön el a tudat, hogy a legjobbat hoztad ki belőle az adott körülmények között.

Évi: Szerintem ennél jobban nem is zárhatnánk le ezt a beszélgetést. Köszönöm Neked!