Elég messziről indulok, de azért a nőiség, nőiesség témaköre talán még az első kis történetet is át fogja szőni, ha másért nem, azért, mert nem történhetett volna úgy meg, ahogy megtörtént, ha nincs a kötény.

Úgy emlékszem, szép idő van. Bent vagyunk a házban, és halljuk az udvarról:
-  Zsuzsi, Zsuzsi! Merre vagytok?

Dédikém volt mindig az, aki így érkezett hozzánk. Többnyire hétvégén, reggelente, mikor még ébredezett a család, álmos fejjel kukucskáltunk ki a teraszon, azt lesve, hogy a konyharuha vajon a reggel kisült piskótát vagy netán csöröge fánkot takarja?
Ma kivételesen napközben jött, az történt ugyanis, hogy amint megszokott módján az ablakban ülve mozizta, hogy mi történik az utcán, arra lett figyelmes, hogy egy teherautóról megszökik egy karton Fanta. Ő villámgyorsasággal felpattant, kiszaladt az utcára, majd a kötényébe kapkodta a kis dobozos üdítőket és áthozta nekünk. 
Egy másik kellemes élményem vele kapcsolatban, hogy megyek át hozzá. Akkoriban nagyon sokat feküdt már napközben (a kert azért még mindig be volt vetve), és megkértem, hogy tanítson meg horgolni. Előhozta a kis készletet és az alapokat meg is tanította nekem.
Pár hét után sajnos éppen az én karjaimban halt meg. Aznap reggel a málnásba készültünk, én mondtam édesanyámnak, átnézek a dédihez még. Jött apa is, de ő gyorsan haza is ment... utólag tudom, miért. Amikor átértem hozzá, akkori lakója, Lenke néni szaladt elém:
- Évike, gyere gyorsan a mama már hajnali öt óta téged emleget.
Beszaladtam, láttam, hogy helyzet van, odatérdeltem az ágyához és elétartottam a lavórt. Akkor összetalálkozott a tekintetünk, tudtam, éreztem, hogy felismert, rám mosolygott majd hirtelen fennakadt a szeme. Hogy én mit éreztem ekkor, nem tudom már. Jött Lenke néni, ő lenyoma a szemhéját, én pedig hívtam a házi orvost, de csak a felesége vette fel:
- Edit néni? Csókolom, Tóth Évi vagyok. Azt hiszem, meghalt a dédidamám, vagy nem tudom, Tetszene szólni Pista bácsinak?

Aztán persze jött nagyapám, nagynéném és édesapám, aki előtte "intézkedni" ment haza, mert már látta a dolgok milyetén alakulását..

Persze, szörnyű volt a halállal találkozni, de valahogy szép is. Igaziból nem is maga a halálélmény rossz az egészben, hanem a hiánya. Olyan sokat tanultam tőle... például tőle tudjuk, hogy a fenekünket kipucsítva kell kapálni, mert akkor nem fog fájni a derekünk... és egyszerűen rossz, hogy a tudásából csak hangyamorzsányit tudott nekem átadni, holott ma annyira fogékony lennék rá...