Kisgyerek vagyok.
Ülök anyukám ölében az orvosi rendelőben. Körülöttem nénik, bácsik, suttogva beszélgetnek.
- Anya, miért beszél mindenki suttogva?
- Azért nem kiabálunk a váróteremben, mert a rendelőben a doktor bácsinak nehéz döntéseket kell meghoznia, nem szabad őt hangoskodással megzavarni. Ha valaki nagyon beteg, azt is zavarja ha kiabálunk fölötte. Ritkán, de sajnos a doktor bácsi rossz hírt is kell, hogy közöljön a betegekkel, ezek nehéz pillanatok, így jobb, ha nincs ricsaj.
Kismama vagyok.
Időpontot kértem, hogy ne kelljen kivárnom csak egy táppénzes papír miatt a sort. Az ajtóban utánam szólnak, hogy "Ugye, sietsz majd?",
Nem is tudom, hogy válaszoltam-e valamit, talán inkább nem...
39 hetes kismama vagyok
Állok a rendelő bejáratánál, várom a sorom, hogy bejussak a TÁPPÉNZES PAPÍROMért. De sehogy sem sikerül, mert ketten is beszaladnak előttem, azzal a felkiáltással, hogy ők csak egy PAPÍRért jöttek. Aztán a harmadik hölgy legalább megáll velem szemben, és közli velem, hogy bejön VELEM a rendelőbe. Erre csak annyit válaszolok, hogy
- Nézze, nekem már roppant mód fárasztó itt állnom és én is csak egy TÁPPÉNZES PAPÍRért jöttem.
Itt már nagyon kezdett eldurranni az agyam, mert a fizetési és egészségügyi dolgaimat a magánügyemnek tekintem.
3 hónapos kisbaba anyukája vagyok
Időpontra, 10.15-re jöttem, de valami porszem került a gépezetbe, mert nem hívtak be, miközben mindenki mást igen, aki később érkezett szintén időpontra. Emiatt nem méltatlankodom, nem húzhatom mindig ki az ászt.
Szóval várok a soromra, amikor egyszer csak bependerül egy hölgy, kiáll középre, közli fennhangon, hogy a főtéren beugrott egy macska az autójába, de ő nem akarja hazavinni, így gyakorlatilag mindenki megszondázásra került, hogy nem szeretne-e egy frissen autóba ugrott macskát. Nem szeretett volna senki, ám ezt viszonylag indulatos és hangos értekezés követte a macskák kimiskárolásának fontosságát illetően. Mivel a hölgy sikertelenül járt, telefonálgatásba kezdett, hogy befogadó gazdit keressen a főtéren autóba beugrott macska számára. Ezt a jelenetet az törte meg, amikor őt is szólították. Ekkor már lehetett olyan 11.00-.11.15 én pedig szintén ideges telefonálásba kezdtem, hiszen a kislányomat elvileg csak pár percre hagytam otthon a nagypapájára.
Úgy tűnt, a csak "Táppénzes papírért" beugrók száma nem nagyon csökken és vélhetően minden szabad időpontot is lefoglaltak aznapra, mert sorunkat kivárva is igen nehezen jutottunk be.
Volt egy hölgy, aki 10.00 órakor érkezett, kb. 39 fokos lázzal, influenzával, hallván, hogy mi történt velem, még ő akart előre engedni. Végül megoldódtak ügyes-bajos ügyeim, de azért csak nem bírtam magamban tartani a történteket.
És a száraz tények után hadd írjam le, mit gondolok minderről:
- Mérhetetlenül tisztelem a szadai rendelőben dolgozó orvosokat és asszisztenseket, mert ami hajtás itt néha van, azelőtt megemelem a kalapom. De én akárhányszor odatelefonálok, vagy megyek, mindig udvariasan, általában mosolygósan fogadnak. Hogy honnan merítik ehhez az erőt nem tudom, mikor egész nap mások nyűgjét-baját hallgatják.
- Akik CSAK TÁPPÉNZES vagy CSAK EGY PAPÍRÉRT jönnek, nem értem, miért gondolják, hogy nem kell kivárniuk a sort. Minden PAPÍR kiállítása legalább 5 perc, tehát egy influenzás beteg számára, amikor hárman beviharzanak előtte, az 15 perc, ami egy végtelenségig hat fájó végtagokkal, lázasan. Hogy mennyire nem vagyunk tekintettel egymásra és mennyire udvariatlanok tudunk lenni, leginkább itt csúcsosodik ki számomra.
- MINDENKINEK lehetősége van időpontot kérni. Valahogy nem oké, ha épp sor van, időpontra megyek és beszólítanak, lesül a bőr az arcomról.
Szóval valahogy olyan jó lenne ezt kulturáltabban...
