Érzéketlenség historizáló köntösben (Kép: Ablonczy Bálint twitter oldala)

Kedves Ablonczy Bálint!

Én még sosem vettem a bátorságot, hogy valakinek nyílt levél formájában üzenjek, de mióta a cikkedet olvastam, csak kapkodom a levegőt.
Elképzelem, ahogy megírod ezt a nagyon szofisztikált, nagyon megmondó, kioktató irományt, majd hátradőlsz a székedben és boldogan nyugtázod, hogy te, az értelmiségi, most aztán megmondtad a frankót a pórnépnek.
Hát akkor most én is elárulom neked, hogy bizony, ha ma este elindulsz a szerkesztőségből hazafelé a körúton, majd éhségedet csillapítandó betérsz a sarki gyrososhoz, még sokkal rosszabb állapotokkal fogsz találkozni, mint amit nekünk prezentáltál.
De ha szerecsés vagy, a városi legenda szerint, egy kis spermium is fog a tzatziki szószodba kerülni. Ja, hogy te ezért nem hívod a zöld számot, mert úgyis mész tovább és az ablakon keresztül, amin kinyújtották, te ebből semmit sem láttál?
Visszataszítónak érzem azt is, hogy Gémesi György erőfeszítéséből is politikai kérdést csinálsz. Tudod, Ablonczy Bálint, Gödöllő kis város. Sokan ismerjük egymást, van, hogy csak arcról. Errefelé nem csukjuk magunkra a panel lakás ajtaját és szarjuk le mi történik a 35 m2-en kívül eső területen, hanem bizony érdekel minket, hogy a szomszéd vajon tegnap reggel miért nem vitte ki a kukát és átmegyünk ránézni, ha bajt gyanítunk... bármilyen hihetetlen, Gémesi úr életének, ahogy a városénak is üde színfoltja Barna Illés, így mindenkit érdekel a sorsa.
Amit te állítasz, mi szerint ott kosz és igénytelenség van, tagadni, nem tagadja senki sem, addig viszont senki sem merészkedik, amire te vetemedtél, hogy pálcát törjünk a kisöreg feje felett. Tudod miért?
Azért, mert mi ott voltunk az üzletében, nyugtáztuk is talán az állapotokat, de éreztük azt a töretlen szeretetet, amivel nap, mint nap állt be a pult mögé. Váltottunk vele néhány szót, megismertük az életét, és a megismerés empatikussá tett minket irányába.
Érzelmi hullámvasút? Nem, nem érzelmi hullámvasút, bár azért ennél a szónál valami komolyabb nyelvi innovációval is előrukkolhattál volna. Ezt úgy hívják, hogy érzékenység és együttérzés, amiért én most kimondottan büszke vagyok erre az amúgy széthúzó nemzetre. Ez egy öngerjesztő folyamat volt, nem egy politikailag megrendezett cirkusz. Az emberek közel érzik magukhoz a kisöreget, mert olyan, mint ők. Ugyanazokkal a napi gondokkal küzd, mint mindenki más, mégis tisztességesen, becsülettel végigdolgozta az életét. Ez a bácsi sem a sajtót, sem a médiát nem hívta, hogy érzelmi zsarolással gyanusítod őt, egyenesen felháborító! Megnézném, ha 50 év múlva egyszer csak ilyen megalázó módon kivágnak az akkori munkahelyedről, te nem fogsz-e néhány őszinte könnyet eldörzsölni a szemed sarkában? Ennek az embernek ez volt az élete!
Ja, hogy nem volt elég dörzsölt ahhoz, hogy high tech eszközökkel felszerelt, csilli-villi üvegpultos üzlete legyen mostanra?
Igen, ez a magyar valóság, hogy egyedül, napi 10-12 óra munkával a nyugdíjad mellett keccsölhetsz, hogy
ki tudd váltani a gyógyszereidet, és miután a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya bezáratta a boltodat, majd egy fiatal kis "független médiaértelmiségi" elmagyarázza neked egy vezető heti lapban, hogy hol kúrtad el az elmúlt 78 évedet...

Nem valami baráti üdvözlettel:
Tóth Évi

U.i: Bocs a hejesírási hibákért.